Klub

Slider

Felső vezetői klub

2014-ben indítottuk útjára a Felső vezetői klubunkat Szabó László pénzügyi vezetővel. Ma az MVÜK – Magyar Vállalatvezetők Üzleti Közösségével együttműködésben szervezzük az eseményeket. Klubunk célja, hogy vállalati vezetők számára érdekes témákat felvonultató kerekasztal beszélgetésnek adjunk otthont. Témáink között szerepelt a karrierváltás, döntéseink működése, félelmeink kezelése, a digitális átalakulás, humán energia menedzsment, a klasszikus zene és a vállalatvezetés kapcsolata, a szervezeti hálózatelemzés, tudatos hálózatépítés és ennek kockázatai.

Meghívott szakértő vendégeink között tudhattuk Mérő László matematikus, publicistát, Al Ghaoui Hesna külpolitikai újságírót, Mizsér Attila olimpiai bajnok öttusázó trénert, Hollerung Gábor Liszt Ferenc-díjas karmestert a Budafoki Dohnányi Ernő szimfonikus zenekar ügyvezető zeneigazgatóját. 2 havi rendszerességgel 30-40 felső vezető vesz részt a klubbeszélgetéseinken, mely egy kerekasztal és egy azt követő interaktív közönség bevonásával történő beszélgetésből áll.

Vezetői fórum. Értékalapú közösség. Inspirálunk. Elgondolkodtatunk.

Álláskeresés, vezetői karrier tanácsadás

Rálátás önmagunkra, a képességeinkre, erősségeinkre és fejlesztendő területeinkre segít tudatosságot vinni a karrierutunk következő állomásának megalapozásában.

„Köszi mégegyszer a tegnapi meghívást, nagyon inspiráló volt a téma, az előadók, láthatóan volt impact, gratulálok hozzá. Bízom benne, hogy ez a szemlélet egyre inkább elterjed majd, addig meg mindenki próbáljon ehhez egy kicsit saját maga hozzátenni a kis hétköznapjain keresztül. Folyt.köv!.

Zsolt
CFO


„Köszönöm a tegnapi napra a meghívást, örülök, hogy megint találkoztunk és nagyon érdekes és irigylésre méltó témáról beszéltünk. Jó lenne ha egyre több vállalat tudna ezzel a nézettel is azonosulni, vagy legalább figyelembe venni

Barna
CEO