“AZ ÜZLETI VILÁG IS TANULHAT PÁL FERITŐL”​ – FELSŐVEZETŐI KLUBBESZÉLGETÉSEK

Legutóbbi vezetői klubunk alkalmával Pál Feri atyával és Tóth Tamással beszélgettünk Feri életútjáról, munkásságáról, hogy hogyan is lett belőle Pálferi és miként jött az elhatározás, hogy az üzleti világ, a vállalatok számára is tartson előadásokat.

Klubunkat ez alkalommal is a Brody Studios-ban tartottuk, közös szervezésben a Magyar Vállalatvezetők Üzleti Közösségével, MVÜK-val.

Pál Feri római katolikus pap, mentálhigiénés szakember, 1987-ben felnőtt magyar magasugró bajnok. Több mint 18 éven át tartotta a heti keddi előadás-sorozatokat, több ezer fős közösséget hozva ezzel létre, ők a “Pálferisek”. Vagy pontosabban fogalmazva, mi vagyunk a “Pálferisek” hiszen én is “Pálferi-re járó”-nak vallom magam. Szeretem az előadásmódját, a humorát, a sztorijait, azt az energiát amit áraszt magából, a hangulatot amit 2 másodperc alatt teremteni tud, ahogy látja a világot, az embereket. Előadásai érintik a spiritualitást, a társadalomtudományokat; a családi konfliktusokat, a személyes lelki egyensúly kérdéseket, a párkapcsolati-házassági problémákat. Egyébként a hozzá fordulók zöme életvezetési és nem vallási kérdésekkel keresi meg őt.

Tóth Tamás 1989-ben elindítója volt a vezető kiválasztás szakmának Magyarországon és a közép-kelet európai régióban is, melyet egy 15 éves IBM-es karrier után kezdett el. Sok éven át dolgozott vezetőként és tanácsadóként itthon és külföldön, 2004-ben pedig úttörőként vett részt az interim menedzsment magyarországi elindításában. Mindeközben a KOGART (Kovács Gábor Művészeti Alapítványt) felépítette és bevezette a magyar köztudatba. 2013-ban megalapította a Personal Brand Institute-ot,– ahol egyrészt a személyiség egyediségére, “ragyogására” segítenek rámutatni (személyes brand), másrészt a meggyőzés képességét, készségét fejlesztik (történet mesélés/ storytelling) a tanulni vágyók körében.

Tóth Tamás és Pál Feri 2010-ben ismerkedtek meg a Balassi Intézetben Feri egy előadása kapcsán. Tamás miközben Feri előadását hallgatta, figyelte a közönséget és mivel ismerte a saját ügyfelei igényeit, úgy érezte, hogy szívesen megismertetné Pál Feri gondolatait az üzleti világgal is, ezért egyeztetve Ferivel közösen úgy döntöttek, hogy 2012-től kezdődően együttműködésre lépnek.

Az elmúlt években Pál Feri több vállalat felkérésére tartott előadást, ahogy ő mondja, nem munkáltatónak és nem alkalmazottnak hanem az Embernek. Előadásai az Embertől az Emberhez szólnak.

Ezek a 1,5−2 órás, inspirációs előadások hatással vannak a lelki, szellemi és spirituális jóllétünk előmozdításában, fejlesztésében.

A következő és a lentiekhez hasonló témákkal mozgatja meg Pál Feri a vállalati közösséget.

– Én, mi, mindenki: az önmegvalósítás lehetőségei

– Igazságosság és megbocsátás

– Stressz és kommunikáció

– A szenvedély fenntartása és a kiégés megelőzése

– Lelkierő és spiritualitás

– Van egy aranyszál az emberben, az önbecsülés fonala

– Elégedetten az élettel

Pál Ferit nehéz összefoglalni, sok-sok üzenetet lehet magaddal vinni egy-egy előadás, beszélgetés után. Őt látni, tapasztalni, hallgatni kell, én szívem szerint mindenkinek receptre írnám fel.

Egy üzenet mindannyiunknak a Pál Ferivel való beszélgetésből:

“Elégedj meg az elég jóval”

Meddig leszünk az okos telefonunkkal elégedettek? Félévig, mert féléven belül kijön egy újabb…

Mi a titkuk azoknak, akik egy jó döntés után tényleg jól is tudják érezni magukat, azaz elégedettek?

Pál Feri szerint három közös van az ilyen emberekben.

– Az első, hogy azt tudják mondani, hogy úgy jó, ahogy van, megelégedek azzal ami van.

– A második közös elem az elköteleződés, azaz, hogy a döntésük mellett szívből el is tudnak köteleződni.

– A harmadik pedig a hála. Hajlamosak vagyunk azt hinni hogy a jó dolgok természetes velejárói az életünknek..pedig nem feltétlen.

A következő, novemberi vezetői klubunkban is sok szeretettel várunk benneteket, témánk “CEO a social media-ban lesz”

Szép számmal voltunk most is, köszönjük Nektek, várunk Titeket legközelebb is!

Illés Diána

ID&Partners Executive Search

executive career | search & selection | consulting

Fotók by Jekken Péter