ERŐSSÉGEKRE VALÓ ÉPÍTÉS – MINT A MUNKAERŐ MEGTARTÁS ÉS ÖSZTÖNZÉS EGYIK FONTOS ESZKÖZE

A karrier coaching/fejlesztés eszközeivel alaposan feltárjuk munkatársaink erőforrásait, mozgatórugóit avagy éppen korlátaikat melyek akadályt gördítenek teljesítményük, elégedettségük útjába. Segítjük a vállalaton belüli előre haladásukat, növeljük elköteleződésüket, motivációjukat és támogatást adunk nekik abban, hogy megéljék önmagukat a munkájukban.
Számos állásinterjú és karrier konzultáció tapasztalás adott megerősítést abban, hogy ha többet foglalkozunk az alkalmazottak egyéni erősségei és a vállalaton belüli lehetőségek párosításával nagyobb eséllyel tudjuk megtartani a számunkra fontos kulcsembereket. Szép számmal vannak pozitív példák arra vonatkozólag, hogy ha a vállalat vezetése időt szán arra, hogy felmérje az adott munkavállaló erősségeit és ehhez alakítja át a munkakört, eredményesebb kollégákat tudhat hosszú távon magáénak a szervezet. Ehhez persze szükséges jelzés a munkavállaló részéről is, annak önismeretére alapozva.
Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy én is megkaptam azt a nagyszerű lehetőséget, hogy a legfőbb erősségeimnek megfelelő munkakörben dolgozhattam. Ez az időszak a karrier utam egyik legboldogabb időszaka volt. Önazonosságot adott.
A karrier coaching egy olyan fejlesztő módszer ami nemcsak a belső erőforrások, készségek felismerésében segít hanem ezen túlmenően ahhoz is eszközt ad, hogy hogyan használjuk saját erőforrásainkat a mindennapjainkban.

 A folyamat első része: a bizalom megteremtése, a keretek tisztázása (időkeret, lépések sorozata), a szerződés kötés és az elvárások rögzítése.
 Céltisztázás, hová szeretnék eljutni. Mi a célom és mi a célom mögöttes célja?
 Helyzetfeltárás: ennek lényege mélyebb megértésre jutni a saját motiváció, képességek és a saját működési mintákra, korlátozó hiedelmekre vonatkozólag. A helyzetfeltárás eszközei: strukturált interjú, kompetenciákat vizsgáló kérdőívek, tesztek, szituációba helyezés.
 Újratisztázás és egyben összegzés. Hol vagyunk a célunkhoz képest? Mik a helyzetfeltárásban megismert tények saját magunkról, mik a lehetőségeink, kik a támogatóink? Rendszerint újabb támogatókra és mélyebb, rejtett erőforrásainkra látunk rá ebben a fázisban mint azt korábban tapasztaltuk.
 Újra célt tisztázunk, változott-e a célunk ahhoz képest ami volt?
 Akcióterv készítés: konkrét lépések és ezek időbeliségének meghatározása. A rendelkezésünkre álló és beszerzendő erőforrások, támogatók hozzárendelése az akciótervünkhöz, forgatókönyv kidolgozása a lehetséges útközben felmerülő akadályozó tényezők lebontására.
 Nyomon követés.
A fenti lépések 2-3 alkalom által körbejárhatóak.

Illés Diána

executive career | search & selection | coaching & consulting